Frakciót alakíthat az LMP, a DK és a PM nem

Forrás: MTI

Frakciót alakíthat a Lehet Más a Politika, ellentétben a Párbeszéd Magyarországért Párttal és a Demokratikus Koalícióval. Az LMP parlamenti csoportja csak akkor alakulhat meg, ha módosítják a házszabályt, amelynek jelenleg hatályos szövege szerint képviselőcsoportot legalább 12 képviselő alakíthat.

Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezető-helyettese az M1 Ma reggel című műsorában azt mondta: Azok a pártok jogosultak frakcióalakításra, akik elindultak a választásokon, és 5 százalékot elértek. Ha a PM és a DK a következő választásokon eléri az 5 százalékot, akkor ez a jogosultság őket is megilleti, azonban ezt a 10 hónapot meg kell várniuk.

„Nem kizárt, hogy még ebben a félévben megalakulhat az LMP frakció, ez attól függ, meddig ülésezik a ház, és mikor módosítja a házszabályt, ha nem tudják a módosítást elfogadni, akkor őszre marad a frakcióalakítás” – fejtette ki a frakcióvezető-helyettes.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!