A gazdasági bizottság lezárta a jövő évi költségvetés részletes vitáját

Forrás: MTI

A jövő évi költségvetéshez benyújtott módosítók közül a Fidesz javaslatait támogatta, az MSZP, a Jobbik és az LMP módosító javaslatait elutasította az Országgyűlés gazdasági bizottsága keddi ülésén, amelyen lezárták a törvényjavaslat részletes vitáját,  és a kormánypárti képviselők támogatásával elfogadták az erről szóló jelentést.

A bizottság megvitatta az Állami Számvevőszék (ÁSZ) 2014. évi szakmai tevékenységéről és működéséről szóló beszámolót is, amelyet elfogadásra javasolt az Országgyűlésnek.

A költségvetési törvényjavaslathoz 91, a gazdasági bizottságot érintő módosító javaslat érkezett, amelyekről a nemzetgazdasági tárca képviselője kifejtette, hogy előzetes álláspontjuk szerint egyik párt indítványait sem támogatják. Bánki Erik (Fidesz) alelnök ehhez hozzáfűzte, hogy a Fidesz-frakció még nem egyeztetett a kormánnyal. A javaslatokról csomagban – a benyújtó frakciók által csoportosítva – szavaztak a képviselők.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!