A gyermekjólét biztosítása mindannyiunk feladata

Forrás: MTI

A gyermekek jólétének, jól-létének biztosítása, biztonságuk garantálása és érdekeiknek folyamatos szem előtt tartása mindannyiunk közös feladata – írta a gyermeknap alkalmából kiadott közleményében az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

A tárca rámutat: a szülők mellett az iskola, a pedagógusok, a gyermekjóléti és gyermekvédelmi szakemberek, de akár a média és a gazdasági élet képviselőinek, valamint nem utolsósorban az államnak és az önkormányzatoknak is feladatuk a gyermekek, a fiatalok megbecsülése, a gondtalan gyermekkor biztosítása. Hozzátették: a civil szervezetek ebben is fontos partnerek.

Emlékeztetnek: a gyermekek érdekében a kormányzat több intézkedést hozott: családtámogatási ellátásokra 2015-ben 207 milliárd forinttal többet fordítanak 2010-hez képest.

„Bevezettük a gyermekbarát igazságszolgáltatást, gyermekjogi képviselők állnak a gyermekek rendelkezésére, és olyan programokat támogatunk, mint például a Gyermekbarát település pályázat” – sorolták az intézkedéseket, amelyek között az is szerepel: a nemzeti tehetség programból idén 2,8 milliárd forinttal támogatják a fiatal tehetségeket.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!