Gyöngyöspatára látogatott az ENSZ jelentéstevője

Forrás: MTI

Gyöngyöspatára látogatott kedden az ENSZ rasszizmussal, etnikai diszkriminációval és idegengyűlölettel foglalkozó különleges megbízottja. Githu Muigai találkozott a Heves megyei falu önkormányzati vezetőivel, a helyi romák képviselőivel, a gyöngyösi rendőrkapitánnyal és mint fogalmazott a polgárőrség szervezőivel is. Az ENSZ jelentéstevője újságíróknak elmondta: nem azért választották ki Gyöngyöspatát, hogy valamiféle nyomozást folytassanak, hanem hogy megértsék, milyen események történnek a településen, és lássák, miként kezelik őket. Kitért rá, nem csak a roma kisebbséggel kapcsolatos kérdések miatt van Magyarországon, foglalkozik a diszkriminációellenes tevékenységgel és a hátrányos helyzetben lévő csoportok társadalmi beilleszkedésével is.
    
A kenyai származású Githu Muigai hétfőtől péntekig tartózkodik Magyarországon, látogatása első napján Budapesten megbeszélést folytatott Hóvári János külügyi államtitkár-helyettessel. A raportőr többnapos vidéki látogatást tesz, helyi civil szervezetekkel, polgármesterekkel, a rendőrség, illetve az ügyészség képviselőivel találkozik. A jelentéstevő genfi hivatalának korábbi közlése szerint Gyöngyöspata mellett Ózdra, Pécsre és Mohácsra utazik. Az MTI úgy tudja, hogy az ENSZ-raportőr pénteken számol be a fővárosban a sajtónak magyarországi látogatásának tapasztalatairól.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!