Gyurcsány idején az állami vezetők gigantikus prémiumokat kaptak

Forrás: MTI

Gyurcsány Ferenc kormányzása idején a családokat adóztatták, az állami vezetőknek pedig gigantikus prémiumokat fizettek ki – reagált a Fidesz-frakció a bérplafon visszaállítására vonatkozó DK-s tervre. A kormánypárt közleményében utalt az állami vezetői juttatások csökkentésével összefüggő kormányzati törvénymódosítási kezdeményezésre is.

Gréczy Zsolt, a DK szóvivője szerdai sajtótájékoztatóján azt közölte: ha pártja kormányra kerül, az állami tulajdonú vagy állami felügyelettel rendelkező cégeknél visszaállítja a bérplafon intézményét. Megemlítette, hogy a jegybank jelenleg két és félszer annyit, több mint havi egymilliárdot költ bérköltségekre, mint 2010-ben.

A Fidesz-frakció minderre válaszul azt közölte: "a Gyurcsány-korszakban nem volt semmiféle bérplafon, amit a DK visszaállíthatna". Miközben a lakosságot sorozatos megszorítások érték, „az állami cégvezetők fizetésének és prémiumainak a határa csak a csillagos ég volt", a minisztériumokat kifizetőhelyként használták, és „pofátlan” végkielégítéseket fizettek – írták közleményükben, hozzátéve, hogy „a DK ezek szerint ezt a korszakot szeretné visszaállítani”.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!