Gyurcsány is kapott jelentéseket a hackertől

Forrás: MTI

A Szilvásy György volt titokminiszter által felkarolt, a Nemzetbiztonsági Hivatalnak dolgozó hacker által törvénytelenül megszerzett információkat megkapta Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök is – írta a Magyar Hírlap Demeter Ervinre hivatkozva, aki hozzátette, hogy az iratok tartalmát sajnos nem ismerhetik. Demeter Ervin közölte: a hacker a parlament információs rendszerébe behatolva hozzájutott például politikai napilapok szerkesztőinek vagy kormányhivatalok munkatársainak a levelezéséhez, és számos magánjellegű adathoz. Elmondta azt is: az albizottság munkatervében szerepel még a titkos információgyűjtés eszközeinek és a titkos műveleti pénzek felhasználásának ellenőrzése, mert kiderült, hogy nemcsak az említett hackert, hanem például az MDF-nek politikai tanácsokat adó céget is ebből a pénzből finanszírozták.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!