Gyurcsány valószerűtlen magyarázata

Forrás: mno.hu

Gyurcsány Ferenc tudott arról, hogy miniszterelnöksége alatt az igazságügyi minisztérium szakértői „a hatályos alkotmány átfogó megújításán” dolgoztak, de mint vasárnapi Facebook-bejegyzésében írja: a tervezet nem került a kormány elé, és azt ő maga sem ismerte. A szocialista politikus hangsúlyozza: kormánya nem kívánt új alkotmányt elfogadni, és az igazságügyi tárca sem kezdeményezte, hogy a szakértői javaslatból hivatalos kormányzati anyag legyen, így azt sem ő, sem az MSZP vezetése nem ismerte. A bukott miniszterelnök szerint a szakértői anyag elkészítésekor nem volt alkotmányozási kényszer, de az alaptörvény felülvizsgálatának indokául szolgált, hogy Magyarország a NATO és az EU tagja lett, valamint hogy eltelt majdnem tíz év az 1990-es évek közepén kezdeményezett alkotmányozási kísérlet óta.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!