Gyurcsányék ma is azért lobbiznak, hogy megbüntessék a magyarokat

kdnp.hu
Forrás: MTI

A Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc pártja ma is azért lobbizik Brüsszelben, hogy megbüntessék a magyarokat.  A Fidesz-frakció ezt arra reagálva írta közleményében, hogy Varju László, a Demokratikus Koalíció alelnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta: elbuktak a kormány fejlesztési területen bevezetett reformjai, amelyeket az Európai Bizottság is bírált korábban.

A Fidesz szerint a Gyurcsány-párt Brüsszelben egymás után jelentgeti fel Magyarországot, bízva abban, hogy az uniós intézmények a nemzeti érdekeknek kedvező fejlesztéspolitika vagy éppen az épülő határzár miatt megbüntetik a magyarokat és megvonják a fejlesztési forrásokat. A 2007-2013-as fejlesztési ciklust forrásvesztés nélkül zárja Magyarország és a cél az, hogy Magyarország az első legyen a tagállamok közül, amely a források 100 százalékát felhasználja. Magyarország a most induló fejlesztési ciklusnak is az egyik legnagyobb nyertese, hiszen a harmadik legnagyobb uniós forrásban részesültünk a tagállamok közül – olvasható a Fidesz közleményében.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!