Gyurcsányt nem zavarja a pártvezetés ellenállása

Forrás: HírTV, ATV

Ragaszkodik a pártszavazáshoz Gyurcsány Ferenc, noha Mesterházy Attila pártelnök több sajtóorgánumban is világossá tette, hogy nem támogatja a kezdeményezést. Horváth Csaba, az MSZP budapesti elnöke is bírálta a bukott miniszterelnök elképzelését.

A volt szocialista miniszterelnök Facebook-bejegyzésében azt írja: a vidéket járva megerősítést nyert abban, hogy a szocialista pártban változásra van szükség. Gyurcsány szerint a korábban a reformok mellett kiálló pártvezetők saját pozíciójukat féltve a változások ellen érvelnek.

Az eddigi adatok szerint eddig 1027-en írták alá Gyurcsány pártszavazási kezdeményezését.

Nem hiszek abban, hogy az utcáról kell üzengetni egyébként párttagoknak egymás számára – mondta el az ATV reggeli műsorában Horváth. A politikus a műsorban hangsúlyozta: „Maguk a kérdések, amik majd felmerülhetnek akár egy pártszavazáson, azoknak a színvonala azért nem magasabb, mint a világbéke megfogalmazása, amivel ugye maximálisan egyetért mindenki.” Ennél konkrétabban kell egy párt jövőjéről a párbeszédet megfogalmazni – tette hozzá az MSZP fővárosi elnöke.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!