Hatékonyabbá lehet tenni a külhoni közösségépítést

Forrás: MTI

A Nemzetpolitikai Kutatóintézet a magyar állammal és külhoni magyar pártokkal együtt bízik abban, hogy egyre hatékonyabbá lehet tenni a külhoni közösségépítést– mondta  Kántor Zoltán, a kutatóintézet igazgatója az M1 aktuális csatorna, a magyar államalapítás ünnepi műsorfolyamában.

Az igazgató elmondta, Magyarország 1990 óta, de 2010 óta még intenzívebben támogatja a külhoni magyar közösségépítési folyamatokat. Lépéseket tettek oktatási lehetőségeik kiterjesztésére, annak minőségének emelésére, továbbá munkahelyi elhelyezkedésük elősegítése érdekében. Emellett a magyar kormány a nemzetközi porondon a külhoni magyar pártokkal együttműködve folyamatosan azon dolgozik, hogy több jogot és lehetőséget biztosítsanak a külhoni magyarság számára – jelezte.

Kántor Zoltán kiemelte: 2011-ben a nemzetpolitikai államtitkárság is azzal a céllal hozta létre kutatóintézetüket, hogy egyfajta tudományos hátteret biztosítsanak a nemzetépítésnek. Az intézet számos konferenciát szervez, folyóiratot adnak ki magyar és angol nyelven, melyekben többek között oktatásról, nyelvhasználatról szóló kutatásokat ismertetnek, választásokat elemeznek, de rávilágítanak az egyes országok kisebbségellenes lépéseire is – ismertette az igazgató.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!