Hatnapos nemzetközi nagycsaládos tábor a Vajdaságban

Forrás: MTI

Szombatig tart a Vajdasági Nagycsaládos Egyesületek Szövetségének (Vancsesz) idei, Családban és közösségben élni elnevezésű nemzetközi ifjúsági tábora a Kishegyes melletti Kátai tanyán.

A hatnapos táborban a vajdaságiak mellett magyarországi és más Kárpát-medencei régiókból érkezett 13-17 év közötti gyermekek vesznek részt - olvasható a szervezők közleményében.

A szövetség elnöke, Krizsán Vilmos a hétfő óta tartó táborról elmondta az MTI-nek, hogy az idén 50 fős tábor elsődleges célja a fiatalok családi, közösségi életre nevelése. Ennek megfelelően az előadások és beszélgetések témái között szerepel a párválasztás, a párkapcsolat, a családi közösség, a korai szexualitás, a barátság, az együttműködés és az önkéntesség. Mindezek mellett a vajdaságiak számára magyarországi előadók számolnak be az Európai Unióval kapcsolatos tapasztalataikról.

A Vancsesznek ez az idei második nagyobb rendezvénye. Az elsőt, a Kárpát-medencei családi vasárnapot július 29-én Adán tartották meg több száz fő részvételével.

Az idén tízéves Vancsesznek 3600 család a tagja 18 egyesület és 8 csoport keretében. A családok összlétszáma nagyjából 20 ezer fő, több mint a felük 18 éven aluli gyermek.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!