Hecckampányt csináltak egy súlyos problémából

Forrás: MTI

Kovács Zoltán kormányszóvivő szerint a magyarországi ellenzéki pártok kormányellenes hecckampány indítottak a bevándorlás ügyében, miközben nemzetközi szervezetek is azt állítják, ez egy súlyos, egyre súlyosbodó probléma, amelyre tartalmi választ kell adni.

A kormányszóvivő az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában kiemelte: a politikai erők Európa-szerte azt mondják, hogy a bevándorlási helyzetet rendbe kell tenni, a magyarországi ellenzéki pártok viszont valójában nem mondanak semmit.

Kovács Zoltán kiemelte: nem a magyar kormány csinált ügyet ebből a kérdésből. A menekültügyi jelentések szerint ebben a pillanatban is több millió ember van úton – leginkább Európa felé. Az Európai Unió különböző szervezetei abszolút számok alapján is kimutatták, hogy Magyarország az első öt leginkább érintett európai állam között van, az ezer emberre, illetve a GDP-re vetített terheket illetően is. Továbbá az ENSZ menekültügyi szervezete is azt mondja, hogy a világ csaknem háromszáz országa közül Magyarország az első tízben van – ismertette.

A kormányszóvivő kitért arra is, hogy az első öt hónapban több mint 53 ezren érkeztek illegálisan Magyarországra, ők nagy többségükben visszaélnek a rendelkezésükre álló jogi keretekkel, amelyeket Magyarország és az Európai Unió ad.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!