Helmeczy vérdíjat tűzne ki a HírTV munkatársai fejére

Forrás: hirtv.hu

Csak a HírTV elleni lejáratási botrány kirobbanása után négy nappal tett feljelentést a bűncselekmény előkészítésében részt vevő ügyvéd. Helmeczy László a Fővárosi Főügyészség tájékoztatása szerint augusztus 5-én fordult a hatóságokhoz, pedig korábban azt állította, már az akciót vállaló Baráth Miklóssal történt beszélgetése után megtette a szükséges lépéseket. A főügyészség tájékoztatásából kiderül az is: a televízió már április 23-án a hatóságokhoz fordult.Az ügyben hamis vád bűntettének gyanúja miatt folyik eljárás.

Helmeczy László ma már internetes hirdetésben tűzne ki vérdíjat a Hír Televízió munkatársainak fejére. Az ügyvéd azt mondta, akár ötmillió forintot is megérne neki, hogy riportereinket börtönbe csukják. Azt a korábbi kijelentését viszont letagadta, amely szerint a miniszterelnök és a pénzügyminiszter közötti hatalmi küzdelem áldozatának tartaná magát.

A Budapesti Ügyvédi Kamara ma dönt arról, hogy megindítja-e a fegyelmi eljárást Helmeczy László ellen. Az ügyvéd ellen – aki egyébként a labdarúgó szövetség alelnöke is – az FTC pártolói egyesület tett panaszt, a HhírTV ellen tervezett bűncselekményben betöltött szerepe miatt.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!