Hétezer fiktív céget szúrt ki a NAV

Forrás: MTI

Az adóhatóság beavatkozásának köszönhetően szeptember végéig több mint 6000 fiktív cégnek kell felhagynia „tevékenységével", 700 céglovag pedig meg sem kezdhette működését. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében ismerteti: az új adóhatósági szűrővizsgálatok célja az úgynevezett céglovagok kiszűrése, akik feltehetően csak azért alapítanának céget, hogy megcsapolják az államkasszát.

Hogy a kockázatelemzési eljárás eredményeként kiszűrt hatezer cég tulajdonosai, vezetői korábban mekkora kárt okozhattak a költségvetésnek, azt jól mutatja, hogy az érintettek korábban átlagosan három cégben voltak érdekeltek, átlagosan 16,1 millió forint adót nem fizettek be, és 31,5 millió forint értékű uniós beszerzést titkoltak el. E cégek több mint negyede egyébként ma már nem működik. Többségük fantomcég vagy felszámolás alatt álló társaság. Az ellenőrzött cégeknél egyenként átlagosan 22,6 millió forint adókülönbözetet állapítottak meg korábban a revizorok.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!