Hétfőn nevezik ki Simicskó Istvánt sportért felelős államtitkárrá

Forrás: MTI

Áder János köztársasági elnök hétfőn nevezi ki Simicskó Istvánt az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) sportért felelős államtitkárává.

A Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) pénteken küldte ki a meghívót az eseményre, amelyben azt írták: Áder János – a miniszterelnök javaslatára – október 8-i hatállyal az Emberi Erőforrások Minisztériuma államtitkárává nevezi ki Simicskó Istvánt.

Az index szeptember 12-én írta meg, hogy meneszthetik Czene Attilát, a sportért felelős államtitkárt. Ezt Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a Bors című napilapban szeptember 18-án megjelent nyilatkozatában erősítette meg. „Czene Attilára továbbra is nagy szükség van a magyar sportélet vezetésében, ám az ő jelenlegi tisztségével járó feladatokat inkább aktív politikusra szeretnénk átruházni" – idézte a lap a minisztert.

A Magyar Nemzet október 1-jén azt írta, hogy Kiss Norbert, aki korábban Schmitt Pál volt államfő kabinetfőnöke volt, Simicskó István leendő sportállamtitkár helyettese lesz. A Magyar Közlönyben e hét csütörtökön jelent meg a miniszterelnöki határozat, amelyben a kormányfő október 1-jei hatállyal az Emmi helyettes államtitkárává nevezte ki Kiss Norbertet.

Azt egyelőre nem tudni, hogy Simicskó Istvánt ki váltja a HM parlamenti államtitkári posztján.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!