Hiányzik az értékközösség az Unióból

kdnp.hu
Forrás: MTI

Az Európai Unió már nem értékközösségnek, hanem inkább egy szűk, materiális érdekközösségnek tekinthető – mondta Kövér László a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorának adott interjújában.  

Kövér László szomorújátéknak nevezte mindazt, ami Simon Gábor, az MSZP elnökhelyettese körül volt pártjában zajlik. Úgy vélte, ami történt, az egyenes következménye annak, hogy az MSZP, miként korábban kormányzati pozícióban, úgy 2010-ben ellenzékben sem tartotta be az ígéreteit, így például azt, hogy megújul.  

A fideszes politikus szerint ugyan a szocialisták bizonyos értelemben elindultak a megújulás útján Mesterházy Attila pártelnök vezetésével, így például elzarándokoltak Kolozsvárra, és egy halk bocsánatkérést kipréseltek magukból, hogy a december 5-ei népszavazás szégyenbélyegét lemossák magukról. Ám mégsem tudtak megújulni, ahogy a korrupció terhétől sem tudtak megszabadulni.  

Kövér László úgy látja, az MSZP-ben megpróbáltak fiatalítani, de az csak félsikert hozott, mert később Mesterházy Attila nyakára tanácsadóként visszaültették az idősebb, posztkádárista nemzedéket.  

A házelnök szerint a közvélemény most érdeklődve figyeli, hogy ha az MSZP-ben senki semmiről semmit nem tud, ahogy a második emberükről, Simon Gáborról sem tudtak semmit, akkor vajon az országról tudnak-e bármit, ami ahhoz szükséges, hogy elkormányozzák.  

Kövér László Magyarország Európai Unióhoz fűződő viszonyával kapcsolatban kritikusan arról beszélt, hogy le kell számolni az értékközösség illúziójával. Meg kell barátkozni azzal, hogy az Európai Unió ma egy szűk materiális érdekközösség, amiben bennünket az tart – saját nemzeti érdekeinket mérlegelve –, hogy olyan komoly jelentős fejlesztési forrásokhoz jutottunk és jutunk hozzá a következő hét esztendőben is, amelyek nélkül Magyarország nem tudna megállni a lábán, vagy legalábbis nem tudna fejlődni".  

Szerinte az uniós politikai értékközösség hiányának legjobb példája az, hogy miközben különböző ócska piacszerzési motivációkkal mindenféle közös normákat erőszakolnak rá az új tagállamok tőkeszegény termelőire, aközben senkit nem mozgat meg az, hogy milyen jogok járnak számos európai kisebbségnek, köztük a határon túli magyaroknak.  

Ezzel az Európai Unió egyáltalán nem akar foglalkozni, amiből az következik, hogy csak az emberek nem érdeklik azokat, akik ma az uniót reprezentálják és politikáját meghatározzák – fogalmazott Kövér László.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!