A hiteltárgyalás csapatjáték

Forrás: inforadio.hu

A Magyar Nemzeti Bank és a kormány közötti feszültséget már csak azért is csökkenteni kell, mert a magyar IMF/EU-tárgyalódelegáció nemcsak a kormány, hanem a jegybank képviselőiből is áll, és együtt írják alá a megállapodást– mondta Csaba László közgazdász, egyetemi tanár az InfoRádió Aréna című műsorában. Hozzátette: azért is fontos ez, mert az elővigyázatossági hitelkeretről szóló tárgyalás csapatjáték.

Ha a csónakban az egyik evezővel előre, a másikkal hátra eveznek, akkor könnyen elsüllyedhetnek - tette hozzá a közgazdász, aki úgy véli, hasznos lenne ha rendszeresen találkozna egymással a kormányfő, a jegybankelnök, valamint a tárgyalásokat vezető és a nemzetgazdasági miniszter. Kicsi asztal kerül is elférnének – fogalmazott.

A helyzet egyik szereplőnek sem enged nagy mozgásteret, de ha azt az üzenetet közvetítenék, hogy egy csónakban eveznek, akkor könnyen lehetne képviselni ezt az álláspontot - emelte ki Csaba László, aki szerint a hiteltárgyalás egy csapatjáték, és csak együtt lehet eredményt elérni.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!