Hiteltelennek tartja a kormány a Freedom House jelentését

Forrás: MTI

A kormány szerint megalapozatlan és több helyen hiteltelen érvelésre épülő jelentést adott ki a washingtoni székhelyű Freedom House.

A nemzetközi jogvédő szervezet Nations in Transit 2012 (Nemzetek átalakulóban, 2012) című értékelése Magyarországot az utolsó helyen, de még a "megszilárdult demokráciákhoz" sorolja, ugyanakkor a magyar és az ukrán példán keresztül érzékelteti azt is, amit a Közép- és Kelet-Európában, valamint a volt Szovjetunióban érvényesülő antidemokratikus tendenciának nevez a tavalyi évből.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) reagálásában úgy fogalmaz, a Freedom House kettős mércével méri a közép- és kelet-európai demokráciákat, miközben a megértés legkisebb jelét sem mutatja a kommunizmusból örökölt hibák miatt további változást igénylő térség, így Magyarország iránt. A minisztérium emlékeztet, az erős kormányzati és a kétharmados parlamenti többség egy demokratikus választásnak és nem valamiféle szuperhatalom építésének  köszönhető. Emiatt pedig Magyarország Európa egyik legstabilabb, legkiszámíthatóbb politikai vezetésével bír..

A tárca közleményében a nemzetközi jogvédő szervezet több állításával szemben is vitába száll.

A KIM szerint a Freedom House hibásan állítja például, hogy az alkotmány elfogadása jelentősebb konzultáció nélkül történt, a valóságban ugyanis azt nemzeti konzultáció és parlamenti előkészítés előzte meg. Valótlannak nevezik továbbá azt is, hogy a jobboldali félkatonai szervezetek előretörtek, hiszen szerintük éppen a kormány fékezte meg és tiltotta meg létezésüket.

A minisztérium ugyancsak valótlannak tartja, hogy visszaesés lenne a választási folyamatban, hiszen az Országgyűlés az Alkotmánybíróság korábbi javaslatainak megfelelően rajzolta újra a választókerületeket. Megjegyzik továbbá, hogy a közelmúltban bevezetett egyfordulós választási rendszer nem szokatlan Európában, illetve máshol sem, a mindenkori választás eredményét pedig ettől függetlenül továbbra is a választópolgárok döntik el.

A tárca elfogadhatatlannak tartja továbbá, hogy a szervezet a visszaesés okaként nevezi meg a külhoni magyaroknak biztosított választójogot, miközben ez szerintük számos más nyugati demokratikus országban is hasonlóan működik.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!