Hol van Orbán új rendszere? - sajtószemle

Az index.hu kormánykörökből származó információk szerint úgy tudja, hogy Hoffmann Rózsa államtitkár levélben jelezte a miniszterelnöknek, hogy támogatottság hiányában nem kívánja folytatni az oktatási terület irányítását. Hoffmann személyes találkozót is kért Orbán Viktortól. Szijjártó Péter irodáján nem cáfolták az értesülést, csupán annyit közöltek, hogy hétfőre nem terveznek ilyen megbeszélést. A cikkben megjegyzik: Hoffmannt két hete súlyos erkölcsi vereségként érte, hogy a Fidesz etikai bizottsága nem állt mellé az oktatásügy fennhatóságáért indított csatájában. A KDNP-s államtitkár példátlan módon koalíciós társa, a Fidesz alelnöki posztját betöltő Pokorni Zoltán ellen kezdeményezett eljárást, de az etikai testület nem találta megalapozottnak vádjait. A cikkben arról is írnak, hogy a „lemondási szándékot meglebegtető levél ellenére az is elképzelhető, hogy az államtitkár valójában még nem tervezi az azonnali lemondást. Ha ugyanis a nyilvánossá vált problémák ellenére a kormányfő biztosítja arról, hogy bizalma töretlen, Hoffmann megtépázott tekintélyével is folytathatja az oktatásügy kormányzati átalakítási terveinek levezénylését”. (http://index.hu/belfold/2011/06/19/hoffmann_rozsa_lemondo_levelet_irt_o… )

A magyarinfo.blog szerzője bejegyzést közölt annak kapcsán, hogy Hoffmann Rózsa felajánlotta lemondását. Szerinte „sokfajta értelmezése lehet a kiszivárgott hírnek. Lehet Hoffman újabb zsarolása, a megerősítésért. Lehet, hogy az államtitkár asszony beleunt a folytonos harcba és toporgásba. Lehet, egy kikényszerített lemondás, de akár a közelgő kormányátalakítás tesztje is”. (http://magyarinfo.blog.hu/2011/06/20/tavozik_e_hoffman_rozsa )

Hol van Orbán új rendszere? címmel az Orbán-kormányról és az új alkotmányról rendeztek konferenciát a Merlin Színházban. Résztvevők voltak: Juhász Attila, a Political Capital vezető elemzője, Miklósi Zoltán, a Közép-európai Egyetem politikafilozófusa, Tordai Csaba ügyvéd, alkotmányjogász és Kumin Ferenc politológus, a Századvég Intézet elemzője. (http://www.stop.hu/articles/article.php?id=891627 )

Nem engedne a nagyobbik kormánypárt abból, hogy az úgynevezett kiemelt ügyekben védő nélkül kezdhessék meg a nyomozók a kihallgatást. A pénteki határidőig benyújtott fideszes módosító javaslat csak ennek időkeretét rövidítené le. Rubovszky György KDNP-s képviselő viszont teljesen törölné a törvényjavaslat legvitatottabb részeit, a 120 órás őrizetbe vétel lehetőségét és a védő kizárását Rubovszky György, aki három módosító indítványt nyújtott be. A kereszténydemokrata képviselő azt sem engedné meg a nyomozóknak, hogy poligráfot (úgynevezett hazugságvizsgálót) használjanak a kiemelt ügyek tanúinak kihallgatásánál. (http://www.origo.hu/itthon/20110617-modosito-inditvanyok-a-vedo-nelkuli… )

Az IKSZ továbbra is értelmetlennek és a célkitűzéseit tekintve zavarosnak tartja a homoszexuálisok felvonulását, véleményük szerint a házassághoz két igen kell és két nem. Stágel Bence, az IKSZ elnöke szombaton az MTI-nek nyilatkozott. Az IKSZ emlékeztetni kívánja az idei Meleg Méltóság Menetének szervezőit a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróság 2010. június 25-i ítéletére, melyben a bíróság kimondta, hogy az egynemű személyek házassága nem tartozik az egyetemes emberi jogok körébe, így az európai országok nem kötelesek engedélyezni az egyneműek házasságát. (http://www.hirextra.hu/2011/06/18/ket-igen-es-ket-nem/ )

Az egyenlito.blog szerzője Mi a különbség a határon túli magyarok és a melegek között? címmel közölt cikkében párhuzamot von a nemzetiségi és a szexuális kisebbségek helyzete, illetve a jogaik bővítéséért harcolók elleni kritikák között. Szerinte az IKSZ elnökének nyilatkozatának érvelése a jogegyenlőség ellen hasonlít Ivan Gasparovic szlovák elnök nyelvtörvény-módosítással kapcsolatos érveléséhez. (http://egyenlito.blog.hu/2011/06/18/mi_a_kulonbseg_a_hataron_tuli_magya… )

Rendkívül fontosnak tartom, hogy az alkotmány elfogadása után az egyházi ügyekkel foglalkozó törvényjavaslat is a parlament elé került, hogy a jogszabály a több százra tehető hazai egyház között, azok túlburjánzó és kontrolállhatatlan "dzsungelében" rendet tegyen - mondta Rétvári Bence, szombaton Jászjákóhalmán, a Kereszténydemokrata Párt (KDNP) helyi szervezetének kulturális rendezvényén. (http://hirszerzo.hu/belfold/20110618_egyhazak_retvari#rss )

A Pedagógusok Szakszervezete  szerint az intézmények tanév közbeni megszüntetéséhez vezet Kósa Lajos és Habis Lászlónak a helyi önkormányzatok adósságrendezési eljárására vonatkozó törvénymódosító javaslata. Az érdekvédők ezt elfogadhatatlannak tartják, és levélben kértek segítséget Orbán Viktortól, Pokorni Zoltántól és Hoffmann Rózsától. (http://belfold.ma.hu/tart/cikk/a/0/99636/1/belfold/Akar_az_ev_kozben_is… )

A magyar kormány javaslatot kíván tenni arra, hogy a Házsongárdi temető Románia UNESCO-listájára kerüljön - közölte Semjén Zsolt. Mivel azonban az UNESCO által biztosított védelmi rendszer abból indul ki, hogy minden állam érdeke, hogy a területén található kulturális értékeket meg őrizze, nem teszi lehetővé azt, hogy egy másik állam ebbe a folyamatba beavatkozzon. Ennek értelmében a nemzeti kisebbséghez tartozó kulturális érdekek védelmében beavatkozásra nem biztosit lehetőséget az egyezmény - mondta Semjén. Semjén Zsolt felidézte, hogy a román–magyar kisebbségi vegyes bizottság június 1-jén tartott ülésén a magyar fél ajánlásként fogalmazta meg a Házsongárdi temető kiemelt fontosságú ügyként való kezelését. (http://mandiner.hu/cikk/20110617_vilagoroksegi_listara_tenne_a_kormany_… )

A kitekinto.hu részletes elemzést közölt a romániai régiórendszer kialakításával kapcsolatban. A cikk szerint a romániai médiőában”egy hete másról sem esik szó, mint az ország területi és közigazgatási átszervezéséről. Derült égből ugrott elő a téma, miután Traian Băsescu köztársasági elnök feladatba adta a kormánynak: kutyafuttában át kell szervezni az országot, ellenkező esetben uniós forrásokat veszítenek el. Az átszervezés kérdése igen sokrétű, gazdasági és társadalmi megfontolásokat kell figyelembe venni. Bonyolítja a helyzetet, hogy a Székelyföld számára is történelmi sorsfordulót jelenthet Románia területi átrendezése. A magyar kormány Semjén Zsolt hangjával tiltakozik a tervek ellen.” (http://kitekinto.hu/karpat-medence/2011/06/17/regiolazban_eg_romania/ )

Vegyes visszhangot keltett a pénteki romániai sajtóban Semjén Zsoltnak a romániai régiós átalakítással kapcsolatos nyilatkozata. A webradio.hu részletes ismertetést közölt a nyilatkozatokból, a publicisztikákról. (http://webradio.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=241502 )
Hasonló tematikájú cikket közölt a stop.hu is. (http://www.stop.hu/articles/article.php?id=892139 )

Semjén Zsolt szegedi látogatásakor interjút adott a szegedma.hu portálnak. Az interjú címe: „Semjén: az életerős negyveneseknek dolgozniuk kell”. A minisztelnök-helyettes szerint sikeres gazdaságpolitikát folytat a kormány, melyhez elengedhetetlen olyan területek reformja, mint például a nyugdíjrendszerünk. Semjén Zsolt beszélt még a kettős állampolgárságról és a rendvédelmisek tüntetéseiről is. (http://szegedma.hu/hir/szeged/2011/06/semjen-az-eleteros-negyveneseknek… )

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes egy több mint hatvan előterjesztést tartalmazó törvényalkotási programot nyújtott be Kövér László házelnöknek. Az előterjesztések között szerepel a népszavazásról, az agrárkamarákról, a civil szervezetekről és a bírósági végrehajtásról szóló szabályozás is, a 2012-es költségvetés pedig várhatóan szeptemberben kerül az országgyűlés elé. (https://hirkozpont.magyarorszag.hu/hirek/jogalkotasi20110616.html )

A drinfo.hu interjút közölt Szócska Miklós államtitkárral „Én borzasztó korrekt vagyok” címmel. Az ösvényeket aszfaltozzák le, a nagytérségi ellátásból kinyerhető megtakarításokat még számolják, a rezidensek figyeljenek oda végre a polgármesterekre, utazási kedvezmény márpedig nem lesz, és nem verte át a miniszterelnököt. (http://drinfo.hu/hirek/egeszsegpolitika/15213-en-borzaszto-korrekt-vagy… )

Szócska Miklós interjút adott a Duna TV Közbeszéd című műsorának. Csupán kezdő lépésnek tekinthető majd, de a kormányzat néhány tízmilliárd forintból is megteszi azokat a szimbolikus lépéseket az egészségügyben, amivel jelezhet az orvosoknak és az egészségügyi dolgozóknak: érdemes a pályán maradniuk – mondta az államtitkár, aki reagált egy friss közvélemény-kutatás eredményeire, mely szerint az orvosok és a lakosság véleménye is romlott a hazai egészségügyről, és már az előttünk álló öt évre sem várnak javulást, mivel elsősorban terveket látnak, a megvalósítást nem tapasztalják, forráskivonást viszont igen. Szócska Miklós a Semmelweis Terv szerinti változtatásokról beszélt. (http://belfold.ma.hu/tart/cikk/a/0/99644/1/belfold/Szocska_szerint_most… )

Egy éve indult útjára a „Válts életmódot, életet mentesz!" program, a Somogy TV partnerségével. Mostanra fél ezer követője lett a kaposvári modellként elhíresült programnak, melyet uniós forrásból támogathatna a kormányzat - jelentette be Szócska Miklós a „Válts életmódot, életet mentesz!" konferencián, Kaposváron. (http://www.somogytv.hu/cikkek/78078 )

Az állam szerepét növelni kell, mert csak akkor tudja garantálni az oktatás színvonalának emelését, ha eszközök vannak a kezében - mondta Hoffmann Rózsa gy szakmai fórumon pénteken, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Biriben. Az államtitkár leszögezte: a készülő oktatási rendszer legfontosabb üzenete, hogy helyére kell tenni ismét azt az értékrendet, amelyen a magyar oktatási rendszer felépült és nagy sikereket ért el a XX. század derekán. Munka, kötelességteljesítés és visszajelzés - ezek a főbb szempontok. Úgy kell megújulni, hogy erősödjenek azok a gyökerek, amelyekből kinőtt egy oktatási rendszer, még a klebelsbergi időkben, amelyben feladatok és kötelességek voltak, amelyben mindenki tudja a dolgát, és nem a kibúvókat keresi - fejtette ki Hoffmann Rózsa a főként tanárokból és szakemberekből álló hallgatóság előtt. Vélekedése szerint a korszerű pedagógia mindig az egyénre irányul, azaz a gyereket kell tanítani, nem a tantárgyat. Az eddigi tanítási metódus többségével ellentétben, ahol a tananyagra koncentráltak, az egyéni fejlesztésre helyezzük a hangsúlyt - mondta a politikus, megemlítve, hogy a nevelési munka ezen változtatásait nagy tetszéssel fogadta a szakma. (http://inforadio.hu/hirek/belfold/hir-440758 )

Az IKSZ nyár végéig tartó gyűjtést szervez a csíksomlyói Csibész Alapítvány lakói számára, a szervezet elsősorban taneszközöket, ruhaneműket, könyveket és játékokat vár. A gyűjtésről Stágel Bence nyilatkozott az MTI-nek. (http://szegedma.hu/hir/szeged/2011/06/az-iksz-gyujtest-szervez-a-csikso… )

Érvénytelen lett a püspökladányi időközi országgyűlési képviselőválasztás. A részvételi arány 23,14 százalékos volt. Az érvényességhez 25 százalék kell. A hajdú-bihari közgyűlési elnök, sárrétudvari fideszes polgármestere, Bodó Sándor az érvénytelen második fordulót is megnyerte 61,07 százalékkal. Őt a jobbikos Rigán István követi 24,9 százalékkal, harmadik a szocialisták gyurcsányi szárnyához tartozó Bangóné Borbély Ildikó lett 10,31 százalékkal, negyeik pedig az LMP-s Kocsány József 3,72 százalékkal. (http://index.hu/belfold/2011/06/19/meg_kell_ismetelni_a_puspokladanyi_v… )

Felcsúton az 1836 lelkes falu 1449 szavazásra jogosult választópolgára három jelölt közül választotta meg a község új vezetőjét. Két szavazókörben 909-en járultak az urnákhoz. A 903 érvényes szavazatból 571-et – a voksok 63,23 százalékát – a Fidesz jelöltje, a vállalkozóként dolgozó Mészáros Lőrinc, a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia kuratóriumának elnöke kapta. Révay Endre, a Fidesz-KDNP-Kisgazda Polgári Egyesülés jelöltje nyerte a vasárnapi időközi polgármester-választást Egyházasgergén. A 609 választópolgár közül 373-an adták le voksaikat, a nyertes Révay Endre 125 szavazatot kapott. (http://www.mno.hu/portal/791740 )

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!