Hollik István: Nem hagyjuk, hogy Magyarországot belesodorják a háborúba

A Fidesz-KDNP szerint a baloldali háborúpárti nyomásgyakorlás folyamatos, de a kormánypártok nem fogják hagyni, hogy Magyarországot belesodorják a háborúba – erről Hollik István, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója beszélt csütörtöki videónyilatkozatában.

kdnp.hu - MTI

A kormánypárti politikus azt mondta:

még fel sem ocsúdtak a megdöbbenésükből azután, hogy Karácsony Gergely bejelentette, hogy Magyarország már hadban áll, Szelényi Zsuzsanna volt baloldali képviselő, a Soros Egyetem jelenlegi programigazgatója már arról győzköd mindenkit, hogy a háborúból egyszerűen nem maradhatunk ki.

 

Hozzátette: Európából pedig „a jól ismert magyarellenes, brüsszeli háborús uszító”, Daniel Freund csatlakozott ehhez az állásponthoz egy nyilatkozattal.

A háborúpárti nyomásgyakorlás tehát folyamatos, a Soros-hálózat szócsövei már csak ilyenek: szerintük a béke egyszerűen nem választható, ezért továbbra sem hajlandók beletörődni abba, hogy Magyarország békepárti

 

– fogalmazott Hollik István.

Hangsúlyozta: „a háború szólistái” továbbra sem tettek le arról, hogy belesodorják Magyarországot a háborúba. „Viszont mi nem akarunk háborút. Békét akarunk, ezért nem hagyjuk magunkat” – hangoztatta a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!