Holokauszt-emlékhelyet avattak Debrecenben

Forrás: MTI

Gyászistentiszteletet tartottak és holokauszt-emlékhelyet avattak vasárnap a vészkorszak debreceni áldozatainak emlékére a helyi Pásti utcai ortodox zsinagóga udvarán. Az emlékfalra a holokauszt hatezer debreceni zsidó áldozatának nevét vésték fel, az emlékmű országosan egyedülálló módon a magyar kormány, a debreceni önkormányzat és a helyi zsidó hitközség együttműködésével, a Teva Gyógyszergyár Zrt. támogatásával készült el – jelentette be Horovitz Tamás, a Debreceni Zsidó Hitközség elnöke.

Kósa Lajos (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselő, Debrecen volt polgármestere kiemelte, az, hogy az emlékmű a város és a zsidó hitközség összefogásával jött létre, jelzi: a fájdalom, az emlékezés közös ügyünk. A politikus szerint a holokauszttal olyan veszteség érte a magyar nemzetet és a zsidó közösséget, mint a történelem során még soha.

Fekete Károly tiszántúli református püspök kiemelte: az emlékfal átadása végtisztesség megadása olyan embereknek, akik a vészkorszakban nem részesülhettek ebben. „A fal azt jelzi, hogy akik temetetlenek maradtak, megkapják a végtisztességet” – mondta a püspök, és utalt arra, hogy azok, akik egykor pusztán számok voltak a pusztulásban, az emlékhelyen nevet kaptak.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!