A honvédelmi közalkalmazottak keresete is emelkedik júliustól

Forrás: MTI

Nemcsak a katonák, hanem a honvédelmi ágazatban dolgozó közalkalmazottak keresete is emelkedik július elsejétől – jelentette be a honvédelmi miniszter Budapesten.

Hende Csaba a Honvédelmi Minisztériumban tájékoztatta az ágazati érdekvédelmi és érdek-képviseleti szervezetek képviselőit a tárca közalkalmazotti állományának illetményemeléséről. A miniszter kiemelte: reméli, hogy a közalkalmazottak honvédelmi ágazati pótléka méltóképpen kifejezi a kormánynak a katonák mellett dolgozó közalkalmazottak iránti megbecsülését.  

Zsiga Imre, a Honvédségi Dolgozók Szakszervezetének elnöke elmondta: az ágazati közalkalmazottak átlagkeresete az idén januárban mintegy 170 ezer forint volt. Ez két ütemben – először idén júliustól, majd jövő januártól – átlagosan 10 százalékkal emelkedik – közölte a szakszervezeti vezető.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!