Honvédnek, magyar katonának lenni hivatás

Forrás: MTI

Haditechnikai parkot avattak hétfőn Zánkán, a gyermek- és ifjúsági centrumban. Hende Csaba honvédelmi miniszter az eseményen reményét fejezte ki, hogy a park egyaránt szolgálja majd a honvédelem ügyét és a település turisztikai céljait.

A tárcavezető úgy fogalmazott: a haditechnikai parknak az a rendeltetése, hogy igazi felfedezőútra indítson bennünket. Mint mondta, az embereknek a sorkötelezettség megszűnése óta egyre kevesebb alkalmuk van arra, hogy a katonasággal, annak lényegével és eszközeivel kapcsolatba kerüljenek. Hozzátette: szeretnék, ha mindenki újra felfedezhetné, hogy honvédnek, magyar katonának lenni hivatás, s megértené a Magyar Honvédségnél folyó munka fontosságát.

Hende Csaba rámutatott arra is, hogy a magyar katonák technikai eszközeikkel és szakértelmükkel milliárdos értékeket mentettek meg a közelmúltbeli árvízi védekezésnél. Kitért arra: fontos, hogy a gyermekek találkozzanak az életkoruknak megfelelő szinten a honvédelemmel, a honvédség mindennapjaival és hadieszközeivel.

Bogó Ágnes, a Zánkai Gyermek- és Ifjúsági Centrum igazgatója beszédében azt hangsúlyozta, hogy a park a közösségek fejlesztésében jó célt fog szolgálni. Az új haditechnikai parkban egyebek mellett helikopterek, harckocsik, vadászgépek, ágyúk és légvédelmi rakéták láthatók.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!