Horvátország rendben halad az EU-tagság felé

Forrás: MTI

Az Európai Parlament (EP) elnöke kedden megerősítette, hogy Horvátország rendben halad az EU-tagság jövő júliusi elnyerése felé, „bármilyen nyilatkozatok is hangzanak el".

Martin Schulz az EP brüsszeli székházában beszélt azon az ünnepségen, amelyen Ivo Josipovic horvát elnöknek és Boris Tadic volt szerb államfőnek átadták a Tolerancia és Megbékélés Európai Tanácsa által adományozott kitüntetést, a horvát és a szerb nemzet közötti megbékélés előmozdításának elismeréseként.

Az EP-elnök a díjazottakat méltató beszédében arra utalt, hogy Norbert Lammert, a német törvényhozás alsóházának elnöke a Welt am Sonntag című lapnak úgy nyilatkozott: Horvátországot nem lenne szabad felvenni az unióba, mert szerinte a jugoszláv utódállam még „nem érett a tagságra". Lammert egyebek közt Románia és Bulgária felvételének kedvezőtlen tapasztalataira hivatkozott, valamint hangsúlyozta, hogy most maga az EU sem alkalmas a további bővítésre, inkább a jelenlegi tagok közötti integráció elmélyítésére kellene összpontosítania.

A német kereszténydemokrata politikus kijelentése nagy izgalmat váltott ki Horvátországban, ahol arra készülnek, hogy miután tavaly az év közepére – a magyar EU-elnökség végére – sikeresen lezárultak az EU-csatlakozási tárgyalások, az összes tagállamban lefolytatandó ratifikációs eljárást követően, 2013. július elsején az ország az unió 28. tagállamává válik.

A toleranciadíj átvételére Brüsszelbe érkezett Josipovic az ünnepség előtt kétoldalú megbeszélést folytatott Martin Schulz-cal. A találkozó után elképzelhetetlennek nevezte a horvát EU-csatlakozás elhalasztásának gondolatát. Elmondta: az Európai Parlamentben nincs kétség az iránt, hogy Horvátország eleget tesz minden belépési követelménynek.

Az ünnepségen elhangzott laudációjában ezt erősítette meg Martin Schulz is, megnyugtatva a horvát államfőt, hogy bármilyen nyilatkozat is hangzik el, Zágráb ügye „sínen van".

Schulz egyúttal a másik díjazotthoz, a szerb Boris Tadichoz fordulva kijelentette: „Önnek köszönhetően" immár Szerbia is elnyerte az EU-tagjelölti jogállást.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!