Ideje, hogy Mesterházy Attila válaszoljon

Forrás: MTI

A Fidesz szerint ideje, hogy Mesterházy Atilla MSZP-s pártelnök 55 nap után választ adjon 5 kérdésre Simon Gábor eltitkolt bankszámlái ügyében.

Selmeczi Gabriella, a kormánypárt szóvivője sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a szocialisták „ki sem látszanak a bűntényekből”. Vajon Mesterházy Attila még mindig úgy gondolja, hogy elmenekülhet a felelősség elől? – tette fel a kérdést.  A Fidesz választ vár arra, hogy a szocialista pártelnök mint tud ezekről a 100 milliókról, tudott-e róla, hogy nemcsak egy számla van, hanem több, kinek a pénze ez valójában, s még hány szocialista politikusnak vannak titkos bankszámlái.

A szóvivő szerint Mesterházy Attilának ideje színt vallani a közvélemény és a nemzetbiztonsági bizottság előtt, amely csütörtökön ülésezik.

Mint fogalmazott, a „szocialista bűnregény” 55. napja tart, s ahogy telik az idő, egyre több a bűncselekmény. A Magyar Nemzetre hivatkozva azt mondta: egymás után nőnek ki a földből a titkos szocialista bankszámlák, amelyeken újabb 100 milliókra bukkannak a nyomozóhatóságok.

Selmeczi Gabriella kifejtette: 5 titkos számláról hallani, Simon Gábor, Mesterházy Attila volt helyettese négyet Ausztriában, egyet Magyarországon nyitott, a pénzmozgás pedig meghaladhatta az 1 milliárd forintot. Hozzátette: a volt MSZP-s elnökhelyettes 100 milliókat mozgatott Grazban, Zürichben, Bécsben, Salzburgban és Budapesten. Szavai szerint az osztrák számlákon több 100 ezer euró és dollár ki- és befizetések voltak, esetenként készpénzben is. A legintenzívebb pénzmozgások 2008 és 2010 között, a szocialisták kormányzása idején voltak – mutatott rá.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!