Idén eddig 137 ezer embert vontak be a közfoglalkoztatásba

Forrás: MTI

Tavaly csaknem 184 ezer embert vontak be a közfoglalkoztatásba, az idei év első felében mintegy 137 ezer ember dolgozott a támogatott foglalkoztatásban – olvasható Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter Szűcs Erika szocialista képviselőnek adott válaszában. Az új típusú közfoglalkoztatási formák bevezetésével a támogatás egyik feltétele az lett, hogy az álláskeresők kizárólag a munkaügyi kirendeltségek közvetítésével kerülhetnek támogatott közfoglalkoztatásba. Ennek eredményeként 2011 első felében a 2010. évi létszám mintegy 75 százaléka, azaz 136 865 ember dolgozik támogatott közfoglalkoztatásban, megvalósítva ezzel azt a célt, hogy minél több munkára képes és kész, hátrányos helyzetű álláskeresőt vonjanak be a közfoglalkoztatás keretében.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!