Idén már nem zsugorodik úgy a gazdaság, mint tavaly

Forrás: MTI

A makroszámokat illetően a gazdasági aktivitás nem rossz, a gazdaság 2013-ban nem zsugorodik úgy, mint 2012-ben, de idén sem várható olyan dinamika, amely automatikusan megoldaná a gondokat – mondta a Csongrád Megyei Iparkamara pénteki gazdasági évnyitóján Bod Péter Ákos közgazdász Szegeden.

A volt jegybankelnök szerint a dinamika alapvetően most is, csakúgy, mint tavaly, az exportból táplálkozik, mert a lakossági fogyasztást, a beruházási aktivitást, a kormányzati költést különböző okok miatt nem lehet pozitív előjellel ellátni. A magyar gazdaság az utóbbi évtizedben nagyon lassú növekedési pályára állt, amit megtorpanások jellemeznek. Ennek soktényezős okrendszere van, amiből következik, hogy nincs egyetlen biztos megoldás. Az látszik, hogy a soktényezős helyzetben nagyon sok erőfeszítést kell tenni – mondta.

A makroszámokat illetően a gazdasági aktivitás nem rossz, a GDP-növekedés kormányzati előrejelzése 0,9 százalék, a Világbank legfrissebb előrejelzése 0,4 százalék, a kutatóintézetek pedig 0 és 1,0 százalék közé teszik azt. Ez azt jelenti, hogy a gazdaság nem zsugorodik úgy, mint 2012-ben. Bod Péter Ákos szerint a devizatartalékok szintje nem igényli a megállapodást a valutaalappal, hiszen régen is kérdés volt, hogy kell-e ilyen vagy sem. Ami igazából kell és kellett volna, az a kiszámíthatóság, ami a hazai és külföldi gazdasági szereplőknek nyugalmat és biztonságot ad – fogalmazott. A politikusok nem szokták szeretni a valutaalapi „kényszerzubbonyt", pedig az azt is jelenti, hogy kiszámíthatóbb és hagyományosabb eszközöket alkalmazó gazdaságpolitika van az adott országban – tette hozzá.

Az MNB egykori vezetője a jegybankelnök-váltásban nem lát mozgásteret a gazdaság fellendítéséhez, sőt veszélyesnek tartja, ha a devizatartalékot nem tartalékként használják, hanem más célra. A devizatartalék szintje most jóval nagyobb, mint 5-6 évvel korábban – magyarázta. Szerinte, ha elkezdenek belőle költeni, az olyan folyamatokat indíthat el, aminek a megállítása nagyon sokba kerülhet, ezért ez nem az a terület, ahol improvizálni lehet. „Feltételezem, ezt a következő jegybankelnök kiválóan érzi majd és tudja is. Az biztos, hogy egy ilyen váltás midig pillanatnyi kockázatot is jelent, amíg el nem rendeződnek a dolgok. Remélhetőleg olyan személy és személyek kerülnek a jegybank vezetői pozícióiba, akik kellő súlyt adnak ennek a nagyon fontos területnek" – hangsúlyozta Bod Péter Ákos.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!