Idén megduplázták a tavalyi munkahelyteremtő támogatást a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak

Forrás: MTI

A Nemzeti Foglalkoztatási Alapból (NFA) 10 milliárd forint keretösszeggel munkahelyteremtő beruházások támogatására pályázatot írt ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) mikro-, kis- és középvállalatoknak – jelentette be Czomba Sándor államtitkár sajtótájékoztatón, Budapesten.

Elmondta: az idén megduplázták a tavalyi 5 milliárd forint támogatási keretet, számításuk szerint 2012-ben a 10 milliárd forintos keretből 5.300-5.550 új munkahely létesítéséhez, és 10 ezer meglévő állás megőrzéséhez járulnak hozzá legalább 600-800 vállalkozásnál.

A mikro-, kis- és középvállalkozások február 8-ától március 30-áig nyújthatják be a pályázatukat, és május 30-ig döntés születik a támogatásról – közölte Czomba Sándor.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!