Idén több mint 31 ezer migráns haladt át Szerbián

Forrás: MTI

A hivatalos adatok szerint az év eleje óta 31 500 migráns haladt át Szerbián, és ez a szám csak növekedni fog – közölte Nebojsa Stefanovic szerb belügyminiszter hétfőn Belgrádban. Kiemelte, hogy pénteken még valamivel több mint 28 ezer migránsról tudtak, számuk csak az elmúlt hétvége alatt 3 ezerrel nőtt, és „ez a hullám a jövőben növekedni fog". Hozzátette: a szír-török határon több millióan várnak arra, hogy elindulhassanak az Európai Unió tagországai felé. Megismételte korábbi kijelentését, miszerint nem a szerb-magyar határon vannak a legnagyobb problémák, hanem Macedóniában, amely Görögországgal és Bulgáriával is határos, és éppen ezen a két országon keresztül érkezik a legtöbb észak-afrikai és közel-keleti menekült.

Ezzel a problémával Szerbia nem tud egyedül megbirkózni – emelte ki a belügyi tárca vezetője. Hozzátette, hogy a szerb hatóságoknak sem lehetőségük, sem joguk nincs arra, hogy megállítsák azokat, akik menedéket kérnek az országban. Azt sem tilthatják meg nekik, hogy továbbmenjenek. „Mi annyit tehetünk, hogy alapvető orvosi segítséget, élelmet és gyógyszert adunk nekik, és ezt meg is tesszük. Ugyanakkor az állampolgáraink biztonságáról is gondoskodnunk kell, ezért kérjük folyamatosan a szomszédjainkat" arra, hogy reagáljanak – magyarázta Nebojsa Stefanovic.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!