Ingyenessé fővárosi közösségi közlekedést? – A hazugságok kora lejárt

Forrás: MTI

Az MSZP 2013-ig bevezetné a díjmentes közösségi közlekedést Budapesten – mondta Horváth Csaba szocialista főpolgármester-jelölt a párt majálisán, szombaton a Városligetben.Az ingyenes közösségi közlekedést azok vehetnék igénybe, akik legalább négy éve állandó budapesti lakosok, vagy a diákként a fővárosban tanulnak. A szocialista politikus szerint ezt a parkolási díjbevételekből, valamint abból lehetne finanszírozni, hogy Budapesten bevezetnék a környezetvédelmi zöldzónákat, amelyek használatából 50 milliárd forint bevétele lehet a fővárosnak.

+

Horváth Csabának és az MSZP-nek 4, illetve 15 évük volt arra, hogy megvalósítsák programjukat. A budapestiek látják és tapasztalják, hogy az ígéretekből hazugságok és korrupciós ügyek sorozatai lettek – reagált a hírre közleményben a fővárosi Fidesz-frakció.

A Szűcs Somlyó Mária sajtófőnök jegyezte közlemény szerint: Ami az ingyenes BKV-t illeti: ilyen marhaságot utoljára Horn Gyula miniszterelnök mondott - a hatalom megtartása érdekében –, amikor a nyugdíjasoknak ingyen repülőjegyet ígért. Emlékeztetjük Horváth Csaba főpolgármester jelöltet, hogy még alig egy hónapja, amikor Bajnai Gordon miniszterelnökkel és Demszky Gábor főpolgármesterrel együtt szerződésben vállalták, hogy az állam pénzügyi támogatást nyújt a fővárosnak, cserébe a közgyűlés az inflációval megegyező mértékben emeli évente a BKV jegyek árait.

+

Felelőtlen, demagóg és a tömegközlekedés csődjét okozná a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) szerint Horváth Csaba szocialista főpolgármester-jelölt javaslata, miszerint az MSZP 2013-ig bevezetné a díjmentes közösségi közlekedést Budapesten.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!