Interneten ellenőrizhetnék a szülők a szórakozóhelyeket

Forrás: MTI

Tarlós István, Budapest főpolgármestere azt kéri Pintér Sándor belügyminisztertől, hogy tekintsék át a szórakozóhelyek engedélyezésére, valamint ellenőrzésére vonatkozó kormányrendeleteket, és kezdeményezze a hiányos, elavult jogszabályok mielőbbi módosítását – jelentette be Szűcs Somlyó Mária kommunikációs igazgató.

Tarlós István főpolgármester Tóth Tamástól, Budapest rendőrfőkapitányától arra kér javaslatot: a rendőrség miként tudja ellenőrizni a budapesti szórakozóhelyeket, többek között azt, hogy annyian tartózkodnak-e az adott helyen, mint amennyi vendég beengedésére a működési engedély szól – olvasható a közleményben.

A főváros kezdeményezi, hogy a rendőrség hozzon létre egy honlapot, amelyen a szórakozóhelyekre járó fiatalok és szüleik ellenőrizni tudják, megfelel-e a vendéglátóhely a biztonsági követelményeknek. E honlapon célszerű feltüntetni a „nem javasolt” szórakozóhelyek listáját.

Tarlós István a Hallgatói Önkormányzatok Országos Szövetségétől azt kéri, tegyen javaslatokat arra, hogy miként lehetne garantálni a fiataloknak a biztonságot a szórakozóhelyeken. A főpolgármester a főváros fenntartásában működő oktatási intézmények vezetőit levélben kéri arra, hogy segítsenek eligazodni a szülőknek és a diákoknak a fiatalok szórakozását szolgálni hivatott intézmények és szokások területén – áll a közleményben.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!