Ismét a kormányt kérdezik a képviselők

Forrás: MTI

Az Országgyűlés ezúttal hétfőn fejezi be kéthetes ülését, a képviselők – a márciusban kialakított új munkarendnek megfelelően – kérdéseket, azonnali kérdéseket tehetnek fel a kormánynak.

Az ülésnap 11 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, amelyeket a kormányhoz címzett kérdések és azonnali kérdések követnek.

A parlament honlapján elérhető információk alapján a fideszes Mengyi Roland arról kérdezi a külgazdasági és külügyminisztert, hogy miként segítheti Miskolc fejlődését egy szingapúri beruházás keretében épülő új gyár.

A szocialista Korózs Lajos az emberi erőforrások miniszterétől vár választ arra, hogy miért csökken jövőre a kábítószer-megelőzésre fordított költségvetési forrás. "Hány embernek kell még bekattannia, hogy Önök észbe kapjanak?"- írja az ellenzéki politikus kérdésének címében.

A jobbikos Lukács László szintén Balog Zoltánhoz fordulva azt kérdezi, hogy a "félbehagyott" sportkórház lesz-e az új budapesti nagykórház, míg az LMP-s Szél Bernadett és Schmuck Erzsébet közös kérdésének címe: "Ki fizeti a rezsiháború veszteségeit?".

Az ülés második hetében ezúttal sem tartanak vitákat, illetve nem lesznek határozathozatalok sem.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!