Ismét kosarat kapott az MSZP

Forrás: MNO

Nem tudja elfogadni a Horváth Csaba által felkínált együttműködést – írja Schiffer András, az LMP parlamenti frakcióvezetője Horváth Csabának válaszlevelében. Az MSZP-s politikus vasárnap kérte nyílt levélben az LMP frakcióvezetőjét, hogy állítsanak közös, független főpolgármester-jelöltet. Horváth Csaba olyan személyeket nevezett meg levelében, mint Bárándy Péter, Vágó István és Kuncze Gábor.

Schiffer András hétfői válaszában emlékeztet arra, hogy az LMP legutóbbi kongresszusa egyhangúlag úgy döntött, hogy a fővárosi helyhatósági választáson egyetlen parlamenti párttal sem kíván együttműködni, és ebbe beletartoznak az MSZP főpolgármester-jelöltje által ajánlott jelöltek is. Az ellenzéki politikus kiemeli, hogy egyrészt a vasárnap megnevezett három személy függetlensége megkérdőjelezhető. Horváth Csabával kapcsolatban Schiffer megemlíti, hogy „korábbi főpolgármester-helyettesként személyes felelősség is terheli abban, hogy az utóbbi években városházi kollégái korrupciógyanús ügyeitől volt hangos a sajtó”.

Az LMP várhatóan július 5-én megnevezi saját főpolgármester-jelöltjét. A párt testületei olyan személyt fognak jelölni, aki minden baloldali választópolgár számára is hitelesen fogja képviselni a fenntarthatóság, a tiszta közélet és az állampolgári szolidaritás Budapest-programját – olvasható a levélben. „A fővárosi helyhatósági választáson tehát egymás ellenfelei is leszünk. Azonban teljesen természetes az igény, hogy demokratikus parlamenti – és egyaránt ellenzékben lévő – pártok képesek legyenek a mindennapi együttműködésre. Mi erre nyitottak vagyunk. A pártok közötti együttműködést azonban az üzengetések aligha segítik” – fogalmaz Schiffer.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!