Iszapkatasztrófa: október végéig tartanak az utómunkálatok

A vörösiszaptól megtisztított területeken október végéig tartanak az utómunkálatok, a Marcal folyó pár kilométeres szakaszáról kikotort szennyezett anyag vár még elszállításra - mondta Szabó Csaba, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) miniszteri megbízottja.

kdnp.hu
Forrás: MTI

Belső lapos

Tájékoztatása szerint néhány járulékos feladat van még hátra, ezek közül kiemelte a kolontári halastó medréből kikotort és szikkasztott vörösiszap beszállítását és a Marcal folyó medrének kotrásából származó szennyezett anyag elszállítását a kijelölt helyre. Október végén úgy hagyjuk itt a területet, hogy minden készen van - jelentette ki.

Emlékeztetett, hogy az egy évvel ezelőtt történt gátszakadáskor összesen csaknem 1300 hektárt öntött el a vörösiszap, ebből a mentesítés során 758 hektárnyi mezőgazdasági területről kellett eltávolítani az összegyűlt lúgos anyagot. A munkálatok 19 Veszprém és Vas megyei települést érintettek.

Szabó Csaba közlése szerint a talajanalízis 140 hektáron mutatott talajhibát - túl magas pH-értéket, magasabb krómtartalmat -, ezeket a területeket szarvasmarhatrágyából előállított, magas szervesanyag-tartalmú komposzttal kezelték. Hektáronként 25 tonna talajjavító anyagot juttattak a termőföldekre - tette hozzá.

Nagy eredménynek nevezte, hogy nincs szükség a termelés korlátozására, a gazdák bármit termeszthetnek a vörösiszap-katasztrófát követően helyreállított termőföldeken. A VM külterületek mentesítésével megbízott szakembere szerint az energianövények termesztése új lehetőséget jelent a gazdálkodók számára, nemcsak az ajkai térségben, hanem az egész országban. Utalt arra, hogy óriási energiákat, pénzeszközöket kellett megmozgatni a mentesítési munkálatok elvégzéséhez, amelyeket a legmostohább időjárási viszonyok között is folytatni kellett.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) honlapján található költségtáblázat szerint a VM hatáskörébe tartozó mentesítési feladatok összes költsége 21,2 milliárd forint. Az összesítésben a Mecsekérc Zrt. kármentesítési feladataira 17,8 milliárd forintot írnak, amelyből 9,4 milliárd szerepel a még kifizetésre váró tételek között.

A Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. Ajka melletti iszaptározójának gátja tavaly október 4-én szakadt át. A vörösiszap három települést öntött el, Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyt. A katasztrófa következtében tíz ember vesztette életét, mintegy százhúszan kerültek kórházba, több száz ház vált lakhatatlanná.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!