Javult az elmúlt öt évben Magyarország környezeti állapota

Forrás: MTI

Magyarország környezeti állapota javult az elmúlt öt évben – jelentette ki a Földművelésügyi Minisztérium (FM) környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára hétfőn Budapesten a tárca szakmai rendezvényén.

V. Németh Zsolt Az európai környezet állapotának és jövőjének bemutatása az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) SOER 2015 kiadványán keresztül című konferencia megnyitóján elmondta: a hazai környezetpolitika kiemelt célja, hogy Magyarország gazdasági fejlődése, a természeti erőforrások és értékek megőrzése, fenntartható hasznosítása mellett menjen végbe és érvényesüljön az alaptörvényben megfogalmazott egészséges élethez való jog. Az egészséges környezet pedig nemcsak életminőségünket határozza meg, hanem versenyképességünkre is hat – tette hozzá.

Magyarország környezeti állapotának javulásáról elmondta: az üvegházhatású gázok kibocsátását 1990 és 2012 között sikerült 36,5 százalékkal csökkenteni.

Az államtitkár megnyitójában kitért arra is, hogy a környezet állapotának javítása, természeti erőforrások bölcs hasznosítása, a környezeti szabályozás korszerűsítése kedvez az ökohatékony fejlett gazdasági szerkezet kialakításának.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!