Javult Magyarország megítélése

Forrás: MTI

Tárgyszerűnek és pozitívnak nevezte Balog Zoltán a Német Külpolitikai Társaság (DGAP) által készített, Magyarországgal foglalkozó elemzését. Az emberi erőforrások minisztere Berlinben átadta a dokumentumot német parlament alsóháza, a Bundestag alelnökének.

Balog Zoltán az MTI-nek telefonon nyilatkozva hangsúlyozta: a Berlinben bemutatott, Magyarország a médiában 2010-2014 - Kritikai észrevételek a sajtótudósítások kapcsán című kutatás olyan hangnemben íródott, ami egy lépés Magyarország nemzetközi megítélésének javulása felé.

„A jogállamiság, a hatalmi ágak szétválasztása, az igazságszolgáltatás függetlensége, a választójog, média, szociális igazságosság, korrupció, antiszemitizmus, hajléktalanság és a roma kisebbség helyzete szempontjából tesznek kritikai megállapításokat - amelyeket nyilván érdemes megfontolni -, ugyanakkor egyértelműen kiderül a dokumentumból, hogy Magyarországot, különösen a német sajtóban, olyan egyoldalúan ábrázolják, ami egyáltalán nem felel meg sem a tényeknek, sem a valóságnak” – mondta a miniszter.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!