A jelenleginél 800 ezerrel több munkahely kell Magyarországon

Forrás: MTI

Akkor mondható majd sikeresnek a 2014-2020-as időszak fejlesztéspolitikája, ha 5 millió, vagyis a jelenleginél 800 ezerrel több munkahely lesz Magyarországon 2020-ra, illetve ha az ország ki tudja építeni a gazdaság növekedését segítő iparágait – mondta Csepreghy Nándor fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkár kedden Budapesten.

A Super – Sikeres uniós pályázatokat előkészítő rendezvénysorozat – című vállalkozásfejlesztési roadshow befejező rendezvényének megnyitóján Csepreghy Nándor kiemelte: a magyar fejlesztéspolitika célja, hogy 2020 után a magyar gazdaság ezer szállal kötődjön az EU-hoz, ugyanakkor a belső erőforrásokra, a megerősített gazdasági szereplőkre támaszkodó gazdasági növekedés teszi majd lehetővé azt, hogy a fejlesztéspolitika kevesebb kohéziós forrás mellett is működni tudjon.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!