Jelentős az érdeklődés a megújult szocpol iránt

Forrás: MTI

Az FHB Bank tapasztalatai szerint jelentős az érdeklődés a július 1-jétől hatályos új lakástámogatási rendszer, a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) iránt, amely a korábbi „szocpolt" váltja fel – mondta Tokodi Gábor, az FHB vezérigazgató-helyettese hétfőn este az M1 aktuális csatornának. Közel 20 ezer olyan regisztrált ügyfele van a banknak, aki érdeklődött a megújult szocpol támogatás iránt, a tavalyi második félévtől folyamatosan nő az érdeklődés – közölte a vezérigazgató-helyettes. Hozzátette, annak is szerepe lehet ebben, hogy az elmúlt négy-öt évben jelentős mértékű halasztott igény halmozódott fel.

A csok 500 ezertől 3,25 millió forintig terjedő támogatást jelent a gyermekek számától, a lakás nagyságától és az ingatlan energiahatékonyságától függően. A korábbi rendszer két fontos ponton bővült: már egy gyermek, vagy annak vállalása esetén is igénybe lehet venni, továbbá már nemcsak új, hanem használt ingatlan vásárlására, bővítésre is kérni lehet. A szaktárca korábbi tájékoztatása szerint a lehetőséggel éves szinten várhatóan mintegy 12 ezer család tud majd élni. Az idei évi költségvetésben 4 milliárd, a jövő éviben 9,5 milliárd forintot biztosítottak a csokra, de a keret felülről nyitott.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!