Jelentős béremelést kapnak a szociális területen dolgozók

Jelentős – 14 százalékos – béremelést hajt végre a kormány a szociális területen – jelentette be Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere szerdán, Budapesten.

kdnp.hu – MTI

A miniszter béremelésről tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy a január 29-i kormányülésen arról döntött a kabinet, 2020 január elsejéig visszamenően emelik meg az ágazatban dolgozók bérét.

Mindez 84 ezer embert érint, hiszen az állami, önkormányzati, egyházi és civil fenntartású intézmények alkalmazottai számára is lesz emelés.

Kásler Miklós elmondta, a minimálbér és a garantált bérminimum emelkedésén túl további hat százalékkal nőnek a fizetések az ágazatban.

Átlagosan harmincezer forint lesz a növekedés, ami azt is jelenti, hogy az elmúlt évtizedben megduplázták a béreket a szociális szférában.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!