Jelentős nyomás alatt van a gyermekvédelem az embercsempészek miatt

Forrás: MTI

Jelentős nyomás alá került a magyar gyermekvédelem az illegálisan az országba érkező kiskorúak számának drasztikus emelkedésével – jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára Fóton.

Czibere Károly a fóti Károlyi István Gyermekközpontban, Rétvári Bence parlamenti államtitkárral közösen tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy míg 2014-ben 1300 ilyen, kísérő nélkül, embercsempészek közreműködésével érkező kiskorú "fordult meg" a magyar gyermekvédelemben, az idén az első öt hónapban 2300-ra emelkedett ez a szám, és az év végéig várhatóan eléri a 6 ezret. Kiemelte: a kormány elkötelezett amellett, hogy ezeknek a kiszolgáltatott gyerekeknek megadja a biztonságot, és mindent megtesz azért, hogy ne sérüljenek az érdekeik.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!