Jelentős tartalékok vannak a költségvetésben

Forrás: MHO

A kormány a jövő évi költségvetésben is jelentős, több százmilliárdos tartalékot képzett, ennek köszönhetően még alacsonyabb növekedés mellett is a GDP 3 százaléka alatt tartható a hiány - jelentette ki egy soproni konferencián a Költségvetési Tanács elnöke.

Kovács Árpád hangsúlyozta: a Költségvetési Tanács már 2012-re is rendkívüli határozottsággal hívta fel a figyelmet a tartalékképzés fontosságára, és hasonló biztonsági tartalékra van szükség a 2013-as költségvetésben is, amit a kormányzat részben vagy egészben be is épített a beterjesztett költségvetési tervezetbe. A tartalék több százmilliárd forintos nagyságrendű, amelynek köszönhetően még kisebb GDP növekedés mellett is mindenképp beférünk a maastrichti követelményszint alá – fűzte hozzá Kovács Árpád a Nyugat-magyarországi Egyetemen rendezett pénzügyi, adózási és számviteli konferenciát megnyitó előadásában.

Hangsúlyozta: tartalékképzése azért is szükség van, mert stabilitás nélkül nincs dinamizálás, ezt a kettőt pedig együtt kell kezelni, egyszerre kell elérni. Ebből következik, hogy az államadósság további csökkentése nem lesz könnyű, az államadóság szabály alkalmazása szempontjából ugyanis új helyzetet teremt, hogy nem gazdasági növekedés lesz ebben az évben hanem visszaesés, ennek értelmében az Országgyűlés változtatta is az erre vonatkozó szabályt – mondta.

Szavai szerint a piac az államkötvények hozamában és a CDS-felárban már beárazta az IMF-megállapodás lehetőségét, ha megszületne a megállapodás az tovább javíthatna a helyzeten, és  reálissá tenné, hogy  280 forintos euróárfolyammal számoljuk a finanszírozást.

Kovács Árpád nagyon pozitív változásnak nevezte, hogy a lakosság megtakarítási hajlandósága jelentősen növekedett, szavai szerint Magyarország nettó adósból nettó megtakarítóvá vált és van remény arra, hogy az államháztartás folyó finanszírozásában mutatkozó hiányát részben belső forrásokból lehessen fedezni.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!