Jelentősen csökkent a magyar népesség lélekszáma

Forrás: MTI

A 2002-es és a 2011-es népszámlálások közötti időben 31 ezer fővel, 251 ezerre csökkent a magyar népesség lélekszáma Szerbiában. Az éves természetes népességfogyatkozás jelenleg valamivel 1 százalék fölött mozog, azonban az utóbbi három évben a magyarságot is érintő, rendkívüli kivándorlási hullám indult el Szerbiából. A 30 ezresre tehető szabadkai magyar közösségből például, csupán az idei második negyedévben ötszáznál is többen költöztek külföldre.  Ha a folyamat nem fékeződik, a fiatalok távozása miatt a születések száma az eddigieknél is radikálisabban csökken majd, és megtörténhet, hogy a magyarságot 2050-ben már csak pár ezer, külföldről hazatért nyugdíjas képviseli a Vajdaságban – áll a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének közleményében.

Mint írják. a megmaradás csak a fiatalok megtartásával érhető el, ehhez azonban munkahelyek kellenek. Néhány, határon túli magyar tulajdonú cég is sokat tehetne a magyarság foglalkoztatottsági helyzetének javításáért, hiszen jelenleg a vajdasági szolgáltató egységeik többségében alig van magyarul beszélő alkalmazott. Szabadkán a magyarok aránya a teljes lakosságban közel 40 százalék, a magyar leányvállalatok munkahelyein foglalkoztatottak körében azonban a 10 százalékot sem éri el.  
A magyar-szerb gazdasági együttműködés élénkítését célzó kormányzati tervek, amelyekről Szijjártó Péter külügyminiszter beszélt a XIII. Vajdasági Szabadegyetemen, reményt keltőek, de fontos lenne a turisztikai kapcsolatok erősítése is: az idegenforgalom növekedése rengeteg új munkahelyet teremthetne a térségben. 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!