Jelentősen rövidülhetnek a várólisták

Forrás: MTI

Jelentősen csökkenhetnek a nagyműtétek várakozási idői, miután elfogadta a kormány a várólista-csökkentési program tényleges szabályairól is szóló kormányrendeletet – mondta Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár budapesti sajtótájékoztatóján. Hangsúlyozta, igyekeznek ösztönözni a kórházakat, hogy vállaljanak pluszfeladatokat, ezért ezeknek a műtéteknek az elszámolása a finanszírozott volumenkorláton felül történik majd, és 10 százalékkal magasabb finanszírozási összeggel. Jelezte: erre ötmilliárd forint áll rendelkezésre.

Kifejtette: várakozásaik szerint jelentősen csökken a nagyműtétek várakozási ideje,  az utóbbi időben a korábbi programoknak köszönhetően már csökkentek a várakozási idők. A kormányrendelet szerint bevezetik a 14 napos szabályt, azaz a szakorvosnak CT- és MR-vizsgálatra 14 napon belül kell időpontot kapnia.   

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!