Jobban teljesített a MOL a harmadik negyedévében, mint tavaly ilyenkor

A Mol-csoport 36,4 milliárd forint nettó eredményt ért el 2011 harmadik negyedévében, szemben az egy évvel korábbi 92,1 milliárd forinttal, az első három negyedévben a nyereség 183 milliárd forint volt, 170 százalékkal több mint a múlt év hasonló időszakában - tette közzé a Mol a Budapesti Értéktőzsde honlapján. Az elemzők 32 milliárdot meghaladó nettó veszteséget vártak.

kdnp.hu
Forrás: MTI

Belső lapos

A portfolio.hu által megkérdezett elemzők a harmadik negyedévre 32 milliárd forintot meghaladó nettó veszteséget vártak, mivel részben azt feltételezték, hogy a devizában fennálló hitelállomány és a forint gyengülése miatt a vállalat nagy veszteségeket könyvelhet el a pénzügyi soron.

A konszolidált, nemzetközi számviteli elvek (IFRS) alapján készült gyorsjelentés szerint a társaság bevétele a harmadik negyedévben elérte az 1.377,7 milliárd forintot, míg az első kilenc hónapban 3.853,3 milliárd forint volt, az előbbi 16 százalékkal, az utóbbi 24 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

A Mol az idei második negyedévben 54 milliárd forint nettó eredményre és 1.298,4 milliárd forint bevételre tett szert.

A gyorsjelentés szerint az eredmény jelentős javuláshoz a nettó befektetés-fedezeti ügylet számviteli elszámolásának bevezetése is hozzájárult. A bevétel pedig alapvetően a finomítói termékek jegyzésárának növekedése következtében beálló magasabb átlagos értékesítési árak miatt emelkedett.

A pénzügyi műveletek nettó eredménye 2011 első kilenc  hónapjában közel nulla volt, szemben 2010 azonos időszakának 60 milliárd forintos nettó pénzügyi veszteségével. Az idei év első kilenc hónapjában 55 milliárd forint nettó árfolyamnyereség keletkezett - köszönhetően annak, hogy a 2011 harmadik negyedévi árfolyamveszteség saját tőkében került elszámolásra a nettó befektetés-fedezeti ügylet számviteli elszámolásának eredményeként -, szemben a 2010 első kilenc hónapjának 36 milliárd forintos veszteségével.

A gyorsjelentés idézi Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgatót, aki elmondta, a Mol erős cash-flow termelő képessége és stabil pénzügyi pozíciója jó alapul szolgál a fejlesztésekhez. Október végén a cég jelentős lépést tett a magyar és a regionális villamosenergia-piacra való belépésért, amikor stratégiai partnerével, a cseh CEZ-zel megkezdte a százhalombattai kombinált ciklusú gázturbinás hőerőmű (CCGT) beruházás előzetes munkálatait.

Hozzátette: a kutatás-kitermelés (upstream) szegmens megnövekedett nemzetközi profit-hozzájárulásának köszönhetően a Mol erős eredményt ért el 2011 első kilenc hónapjában. Ugyanakkor a feldolgozás-kereskedelem (downstream) szegmens a magas kőolajár és a gyenge finomítói árrések hatására a harmadik negyedévben veszteségbe fordult.

A gyorsjelentés szerint a Mol a kihívásokkal teli környezetben is elkötelezett a fejlesztések iránt, ami hosszú távú növekedésének alapja. Az upstream szegmensben a cél az, hogy felgyorsítsa beruházási programjait Oroszországban, Szíriában, illetve Irak kurdisztáni régiójában és a főbb kelet-közép-európai országokban. A downstream üzletágban a petrolkémiai befektetésekkel egyrészt rugalmasságát kívánja növelni, másrészt kihasználja a hosszabb értékláncban rejlő lehetőségeket.

A Mol első háromnegyed évi adózás, kamatterhek és értékvesztés előtti nyeresége (EBITDA) speciális tételek nélkül 488 milliárd forint volt, míg üzleti eredménye, szintén így számolva, 270 milliárd forintot tett ki, mindkettő 9 százalékkal nőtt a bázishoz képest. A harmadik negyedévében az EBITDA 138 milliárd forint, az üzleti eredmény pedig 62 milliárd forint volt, csökkent, mind az előző negyedévhez, mind pedig a bázisidőszakhoz képest.

Az első kilenc hónapban az upstream speciális tételek nélküli üzleti eredménye 21 százalékkal, 243 milliárd forintra emelkedett az előző év azonos időszakához képest, elsősorban a megnövekedett szíriai termelés és a nemzetközi jegyzésárak következtében 27 százalékkal magasabb realizált szénhidrogénár pozitív hatásainak köszönhetően. Ezt azonban mérsékelte a dollárral szemben 8 százalékkal erősebb forint árfolyam. A magyarországi termelés bányajáradéka 72,3 milliárd forint volt, 11 százalékkal magasabb a bázisidőszakhoz viszonyítva.

A downstream szegmens üzleti eredménye 60 milliárd forintról 38 milliárd forintra csökkent az előző év azonos időszakához képest. Az eredményre kedvezőtlenül hatottak például a saját felhasználás költségeit megnövelő magasabb olajár, az alacsonyabb átlagos finomítói árrések (crack spreadek) és a romló petrolkémiai környezet.

A gáz midstream szegmens speciális tételek nélküli üzleti eredménye 49 milliárd forint volt 2011 első kilenc hónapjában, ehhez továbbra is a gázszállítással foglalkozó FGSZ Zrt.-nek volt a legnagyobb hozzájárulása annak ellenére, hogy a gáztarifák 2010. július 1-jével történt ideiglenes befagyasztása kedvezőtlenül érintette az idei első féléves eredményt.

A beruházások és befektetések értéke 165 milliárd forint volt az idén szeptember végéig, 31 százalékkal alacsonyabb, mint az előző év hasonló időszakában. A beruházások az upstream szegmensben a keletközép-európai régióra, Oroszországra és Szíriára, míg a downstream szegmensben a Pozsonyi Hőerőmű (TPP) kibővítésére és a Rijekai Finomító modernizációjának befejezésére irányultak.

A Mol részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde "A" kategóriájában kereskednek, hétfői záró ára 16.850 forint volt, míg az elmúlt 12 hónapban az értékpapír árfolyama 13.760 és 25.715 forint között mozogott.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!