Jogászok számára is meghirdeti gyakornoki programját a Miniszterelnökség

Forrás: MTI

A bölcsész- és közgazdászhallgatók számára kiírt, és hétfőn 13 gyakornokkal elindult program után a Miniszterelnökség azt tervezi, hogy újabb, ezúttal joghallgatók, jogászok számára kialakított gyakornoki programot hirdet meg a közeljövőben – tudatta a Miniszterelnökség az MTI-vel.

Lázár János államtitkár 2013 márciusában hirdetett pályázatot az általa vezetett Miniszterelnökségen gyakornoki pozíciók betöltésére. A Miniszterelnökség keddi közleménye szerint 232 jelentkező közül – több fordulós felvételi eljárásban – 13 gyakornokjelöltet választottak ki. Ők a program hat hónapja során teljes képet kaphatnak a Miniszterelnökség működéséről, minden főbb szervezeti egységet felkeresnek, és bekapcsolódnak annak munkájába.

Az első nap folyamán a gyakornokokat fogadta Orbán Viktor miniszterelnök is, aki leszögezte, „nélkülözhetetlennek tartja, hogy kellő alázat mellett minden gyakornok az eddig megszerzett saját szakmai tudásával segítse a szervezet egészének munkáját annak tudatában, hogy a Miniszterelnökség a legfontosabb kormányzati döntések centruma" – áll a kommünikében.

Ez kitér arra is, hogy a bölcsész- és közgazdászhallgatók számára kiírt gyakornoki program sikeres elindulását követően a Miniszterelnökség hamarosan új, ám ez alkalommal joghallgatók, jogászok számára kialakított gyakornoki programot fog meghirdetni, amelynek pályázati felhívását a közeljövőben közzéteszi. Az új programra várhatóan július végig lehet majd jelentkezni.

A kormányzati portálon március elején megjelent felhívás szerint – legfeljebb 6 hónapra szóló, szükség esetén meghosszabbítható szerződés alapján – 30 év alatti, büntetlen előéletű magyar állampolgárok jelentkezhettek, akik a pályázatuk benyújtásának időpontjában felsőoktatási intézménnyel hallgatói jogviszonyban álltak és várhatóan 1 éven belül közgazdász vagy bölcsész – különösen politológus, történész – szakképzettséget vagy az adott tudományterületen doktori fokozatot szereznek. Felhívták az érdeklődők figyelmét arra, hogy ha a szakmai gyakorlat teljesítéséhez minősített adat megismerése szükséges, a pályázó nemzetbiztonsági ellenőrzése kötelező.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!