Jogellenes volt a kajászói földfoglaló akció

Forrás: MTI

Politikai indítékúnak, a jogállamiság normáival ellentétesnek és megtévesztő szándékúnak tartja a kormány azon kajászói helyi gazdák akcióját, akik „visszafoglalták” az állami földbérleti pályázat keretében elnyert terület egy részét a Fejér megyei Kajászón.

„A kormány felkéri az illetékes minisztériumokat, hogy tegyék meg a szükséges és indokolt lépéseket a jogállamiság visszaállítása érdekében” – áll a Kormányszóvivői Iroda közleményében.

Vasárnap helyi gazdák az Őszi szántás elnevezésű akció keretében művelni kezdték az állami földbérleti pályázat keretében elnyert terület egy részét. A megmozdulást az Összefogás a Magyar Földért és Vidékért Egyesület és a Fejér Szövetség szervezte. A gazdák szerint Kiss Árpád kápolnásnyéki lakos a jogszabályokban előírtnál nagyobb aranykorona értékű állami földhöz jutott húsz évre, így mintegy hetvenhektárnyi területet a gazdák bekerítettek és beszántottak. A demonstrálók szerint alaptörvénybe ütközően zajlik az állami földpályázat.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!