Jogot sértett az ATV és a Népszabadság

Forrás: MTI

A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) szerint az esélyegyenlőség alapelvét sértette meg az ATV és a Népszabadság azzal, hogy olyan vitákat hirdettek a honlapjukon, amelyeken az egyik jelölőszervezet –  a Jobbik –   szakpolitikusai, illetve egy másikon a miniszterelnök-jelöltje nem vehetnek részt.

A testület a jogsértést megállapító és attól eltiltó határozata szerint az ATV és a Népszabadság megsértette a választási eljárási törvényben szereplő, a jelölőszervezetek esélyegyenlőségének biztosítására, valamint a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás követelményére vonatkozó alapelveket. A testület több tagja bírság kiszabására is javaslatot tett, ám végül ez a javaslat nem kapott többséget.

A beadványtevő azt kifogásolta, hogy az ATV és a Népszabadság honlapján meghirdetett fórumokra a Jobbikot nem hívták meg, arra hivatkozva, hogy a szerkesztőségek a pártot nem tartják a demokratikus erők közé tartozónak.

 Az NVB álláspontja szerint a jelöltek és a jelölőszervezetek közötti esélyegyenlőség alapelvét a médiában való megjelenés során is biztosítani kell. A testület szerint ez azt jelenti, hogy ha egy médiaszolgáltató politikai műsort szervez, akkor az azonos helyzetben lévő jelölteket, jelölőszervezeteket azonos elbírálásban kell részesítenie.

A bizottság szerint így ha a médiaszolgáltató az országos listát állító jelölőszervezetek egy részét politikai műsorra hívja, akkor a többi, országos listát állító szervezetnek is biztosítania kell hasonló lehetőséget.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!