Jól megleszünk majd az IMF nélkül

Forrás: MHO

Ha a nemzetközi befektetők kockázatvállalási hajlandósága nem esik látványos mértékben, s nem lesz W alakú válság, akkor nagy valószínűség szerint finanszírozhatja magát az állam az IMF segítsége nélkül – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Németh Dávid, az ING vezető elemzője. Szerinte összességében a tervezetthez képest mintegy 350 milliárd forintos „lyuk” van az idei költségvetésben. A szakértő úgy tartja: jó jel, hogy az új kormány elkötelezte magát a korábbi kormány nemzetközi szervezetekkel közösen kijelölt és a konvergen­cia­programban foglalt hiánycélok betartása mellett 2011-re is.

Az elemző kifejtette: többletbevétel csupán a bankadóból származik, amely (levonva a társaságiadó-csökkentő hatást) mintegy 150 milliárd forint bevételt hoz. Emellett a kormány még az idén kiadáslefaragással spórolhat hatvanmilliárd forintot, valamint van még a 150 milliárd: ezek így önmagukban betömhetik a lyukakat, azaz a hiánycél teljesíthető. Mindemellett jelentős kockázatok állnak fenn az adóbevételek tekintetében az év utolsó negyedévében, ugyanis ekkor folyik be a bevételek tetemes hányada.

A Magyar Hírlap interjúja itt olvasható.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!