Jól vizsgázott a korlátozott bevásárlónap

Nyugodt légkör uralkodott szombaton az áruházakban, ebben szerepet játszott, hogy – hasonlóan a korábbi nagy bejelentésekhez – a pénteki után is rögtön megrohamozták a boltokat, pénteken a lakosság java már bevásárolt. Estig tartott az erős nyomás az áruházakon, a pénteki felfutás viszont azzal is járt, hogy szombaton, a kijárási korlátozás vásárlási rendjének első napján kisebb volt a terhelés, jobban bírták a boltok és a munkavállalók – foglalta össze a Magyar Nemzetnek a kiskereskedelmi szereplők szombati tapasztalatait az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára.

kdnp.hu – MTI

Vámos György megállapította, hogy a vevők döntő többsége tisztában volt a kijárási korlátozás során megosztott vásárlási időt bevezető új bolti működéssel.

Mint mondta, természetes velejárója az egyik napról másikra életbe lépett, jelentős változásnak, hogy kisebb arányban mindenütt akadtak, akik például csak a helyszínen szembesültek azzal, hogy éppen nem mehetnek be a boltba.

– Az első napon lényegében jól vizsgázott az április 11-ig hatályos kijárási korlátozás ezen része, ehhez a vásárlók együttműködése mellett tegnapról mára gyors és megszervezett háttérmunkára is szükség volt a kereskedők részéről – fogalmazott a főtitkár.
Szabályok mentén

Kitért rá: komoly felkészülést igényelt, hogy minden érintett egység szombattól meg tudjon felelni az újításoknak, mivel a cégek felelőssége a vásárlók kor szerinti elterelésének megoldása a mindennapokban, annak betartását a vállalkozón kérhetik számon, a szabályszegés pénzbüntetéssel jár. A cégek szombatra lakossági tájékoztató kampányokat szerveztek, a weboldalakon, a boltok bejáratánál kifüggesztett feliratokon szerepelnek az új előírások. De például az eladóktól, a biztonsági szolgálatot teljesítő bolti alkalmazottaktól, és a hangos bemondókból is folyamatos tájékoztatást kapnak a vásárlók – sorolta.
Kérhetik az igazolást

– Mostantól a nap bármely szakában előfordulhat, hogy egy vásárló a kora alapján nem a megfelelő időben tartózkodik az üzletben, ezt meg kellett tanulni kezelni, jól intézni minden lehetséges szituációban – emelte ki a főtitkár. Úgy folytatta: – Szombatra fel kellett készülni arra a helyzetre is, hogy mi a teendő, ha a kereskedőben vagy a biztonsági munkatársban kétség merül fel a vevő korával kapcsolatban. Ma ez a gyakorlatban úgy nézett ki, hogy először megkérdezték a vevőtől, hogy hány éves, aki erre válaszolt vagy nem, megtehette az utóbbit is.

Azonban jó tudni, hogy szükség esetén a jogszabály lehetővé teszi a boltosnak, hogy megkérje vásárlóját a kora igazolására. Ha a vásárló nem működik együtt, arra számíthat, hogy nem fogják őt kiszolgálni. A boltos úgy biztosan elkerüli, hogy felelnie kelljen, ha a vevőről mégis kiderül, hogy nem szabályszerűen tartózkodik a boltban – hívta fel a figyelmet Vámos György, hozzátéve, hogy a boltosok nem járhatnak el hatóságként, nem igazoltathatnak kötelezően, inkább az udvarias, együttműködést kérő hozzáállás jellemzi őket.
Pontosan, feszes rendben

Az első tapasztalatok szerint a rendelkezés végrehajtásának legsarkalatosabb pontja, hogy a nap során 9 órakor, illetve 12-kor is meg kellett szervezni mindenütt, hogy az életkori előírásoknak megfelelően időben cserélődjön a vásárlóközönség. A főtitkár szerint ez azért érdekes, mert a mostani nem az az időszak, amikor a záróra közeledtével az üzletben lévők jellemzően még kényelmesen válogathatnak, a veszélyhelyzeti rendelkezés szerint ugyanis feszesen kell megfelelni a korlátozásnak.

 – A boltokban 9 óra előtt fél órával már felhívják a figyelmet arra, hogy a 65 év alattiaknak hamarosan el kell hagyniuk a helyszínt, ugyanígy, 12 óra előtt is időben figyelmeztetik az idősebbeket, hogy a végéhez közelít a nekik szóló kizárólagos idősáv. Igyekeztek megfelelni a cégek a szabálynak, üzlettípustól függően többféle megoldással – mondta.

Szabad szombat?

Azt is megemlítette, hogy szombat délelőttönként mindig erős a bolti kereskedelem és a friss változás kapcsán a vásárlók több helyütt szóvá tették a kereskedőknek, hogy a 9 és 12 óra közé beiktatott szünet a 65 év alattiaknak felborította a megszokott háztartási teendők, a főzés, és így a családi élet menetrendjét. – A magyarokra jellemző, hogy a hétköznapok után szombat délelőtt hagyományosan elmennek vásárolni, ekkor szerzik be a hétvégi ebédhez szükséges friss alapanyagokat is. Látni kell, hogy jelentős azoknak az aránya, akik miatt érdemes lehet megfontolni, hogy ezen a napon a korábbiakhoz hasonlóan juthasson hozzá mindenki a vásárlás lehetőségéhez – hívta fel a figyelmet Vámos György.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!