Jövő tavaszra elkészülhet a holokauszt-emlékhely a józsefvárosi pályaudvaron

Forrás: MTI

Jövő tavaszra a kormány tervei szerint elkészülhet a holokauszt-emlékhely a józsefvárosi pályaudvaron – jelentette be Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár a Magyar Holokauszt-2014 Emlékbizottság ülésén csütörtökön Budapesten.

Mint mondta, két ügyet kiemelten kezel a kormány az emlékév kapcsán, azt, hogy az ország lehetőleg minél több pontján jöjjenek létre közösségi emlékhelyek, ahol a vészkorszakról szóló tudás fontosságára hívják fel a figyelmet. Ebbe a sorba illeszthető a józsefvárosi pályaudvarra tervezett intézmény is. A másik pedig az, hogy a gyermekáldozatokról kiemelten emlékezzenek meg – tette hozzá.

Lázár János közölte: a kormányzat elfogadta a bizottság javaslatát, és a MÁV-ot arra utasította, hogy a pályaudvar projektjének megvalósításában vegyen részt, valamint felkérte Schmidt Máriát, a Terror Háza Múzeum főigazgatóját, hogy a pályaudvaron létesítendő oktatási központ tartalmát határozza meg, ennek érdekében pedig hozzon létre hazai és külföldi történészekből álló kutatócsoportot.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!